Rozmaringos marhasült
Hozzávalók (4 főre)
1 kg. marhahátszín
Szeletelt bacon szalonna
2 szép szál zöldhagyma
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
4-5 szál szárított rozmaring ág, vagy 1 kávéskanál őrölt rozmaring
só, őrölt bors
3-4 evőkanál olaj |
|
Elkészítés:
A húst hosszában, két oldalán borítsuk be szeletelt bacon szalonnával,
majd spárgával, 4-5 cm-es közöket hagyva, tekerjük körbe, keresztben és
hosszában – mint a kötözött sonkát – hogy szép, hasáb alakú legyen.
Tegyük be 200 fokos sütőbe, és süssük 60 percig.
Majd tegyük a húst alufóliára, fektessük mellé két oldalról a zöld
hagymákat, a felkarikázott hagymát és a vékonyra szeletelt fokhagymát.
Tegyük rá a rozmaring ágakat, vagy szórjuk meg az őrölt rozmaringgal.
Zárjuk le alaposan az alufóliát, és tegyük a húst egy tepsibe, majd
tegyük vissza sütőbe. Süssük 20-25 percig. Ettől közepesen átsült lesz,
azaz, szeleteléskor a közepe még rózsaszín. Ha átsültebben szeretjük,
akkor süssük még 15-20 percig. Vegyük le a fóliát és tegyük a húst
tálra, majd az asztalnál szeleteljük fel. Köretként serpenyőben, oliva
olajon pirított burgonyát, fekete olíva bogyót, vajban párolt zsenge
zöldségeket (sárgarépa, zöldborsó, karfiol, brokkoli) készítsünk hozzá.
Ezt a klasszikusnak számító fogást ajánljuk pincészetünk egyik
zászlósborához, a
Birtokbor család 2005-ös évjáratú Egri Bikavérjéhez.
| |
|
|
|
|
|